Rohannak a napok és csak pislogok mennyi idő eltelt azóta, hogy
legutoljára írtam ide.
Azt hiszem most már képtelenség lenne összefoglalni, bár talán majd bepróbálkozom vele 1-1 mondat és fotó erejéig.
Lassan a negyedik itt töltött hónapom végét nyomom itt le!:) Persze ebbe azért benne van a két hazalátogatásom, valamint a londoni kiállítás.
Jelen pillanatban épp a
konyha pulton ülök (igyekszem csak ülni és nem elaludni), élvezem a korlátlan
net adta szabadság örömeit, amit a lakásban éppenséggel nem élvezhetek mert tegnap óta nuku internet. Talán nem kellett volna egyszerre
online filmet néznem és
videóbeszélgetést folytatnom...
Ezen kívül ma (is) én vagyok a
konyhafőnök,
egyes-egyedül én csinálok mindent a konyhában.
Sütök-főzök és azon imádkozom, hogy konyha zárás előtt fél órával már kíméljenek meg a vendégek és ne akarjanak enni!!
Minden esetre megtisztelő, hogy rám merik bízni a chef feladatait. Mostanság ráadásul egyre gyakrabban. Mindig is
szakács szerettem volna lenni ha nem tévedtem volna művész pályára. Így legalább kiélhetem ilyen fajta vágyaimat.
Mellesleg jól esett, hogy olyan kis lelkesen
várák, hogy visszatérjek a két hetes otthoni nyaralásomból, a
munkabeosztásunkon mosolygós és
felkiáltójelekkel tüntették fel, hogy
júli 19, hétfő,
Szandra is
back!!! :)))
A főnök meg nap végén mikor már elköszönt,
mégegyszer visszafordult és azt mondta, jó, hogy itt vagy!:) Ezek apróságok, de jól eső
figyelmességek. Ami talán otthon is jól esett volna, de ezt most senki olyan ne
vegye magára akire nem vonatkozik, mert vagytok egy páran akikre bizony nem vonatkozik! Talán majd tudja az akire vonatkozik, talán nem!
Időjárás jelentés: 17°C és
lightos eső.
Az otthoniról ne is halljak, mert csak megesz az
irigység, bár az elmúlt két hét alatt kiélvezkedhettem magam és saját magamat is meglepve rengeteget úsztam és napoztam. Pedig nem vagyok az a napozós fajta.
Folyt.
köv. egy kis összefoglalóval. De előbb lerendezem és bezárom a konyhát!;)